MENÜ

Kisbér és környéke
Mindenkit sok szeretettel köszöntünk

Mindenekelőtt az új letöltési link:

http://www.filedropper.com/kisbereskornyeke

 

Egy kis történet...

 

A pályát már elég régen kezdtük építeni. Úgy 2009 nyara lehetett. Akkoriban még csak magunknak dolgoztunk, nem akartunk vájkálni sem a valós terep sem a centi pontos vonalvezetés rejtelmeiben. Egész más célunk volt.

Szerettünk volna emléket állítani kedvenc vasútvonalunknak, és tettük ezt úgy, hogy az állomásokat emlékeink és némi képi segítséggel együtt szépítgettük.

Lassan, de folyamatosan, aprólékosan haladtunk előre, és már az elején feltűnt, hogy húzza a gépet a pálya. De nagyon tetszett.

Ekkor jött egy kis beszélgetés Márk barátommal, aki adott egy kis pluszt, és rájöttünk, hogy nem is lenne olyan nagy hülyeség nyilvánosságra hozni, amin éppen ügyködünk.

Mentek a képek, jöttek a visszajelzések, és nagyon belejöttünk. Persze a hullámvölgyek nem kerültek minket sem, de végül eljutottunk ide, ahol most vagyunk.

 

A pálya...

 

A pálya tehát nem valós domborzatra épült, nem valós vonalvezetésű pálya, mindössze az állomások hangulatát igyekeztünk visszaadni, illetve a környezetet hozzáigazítani.

Jelenleg 2 vonal használható rajta:

Tatabánya-Környe-Kisbér 49 km, szelvénykövezett, Környe-Kisbér villamosítatlan Vmax: 60 km/h

Tatabánya-Környe-Oroszlány 18 km, nem szelvénykövezett, villamosított Vmax: 80 km/h

 

Ismert hibák...

 

-A pályán a track monitor nem minden esetben jeleníti meg a sebességkorlátokat, ezért a pálya alapján tájékozódjatok.

- A villamosított szakaszokat a felsővezetéktartó oszlopok jelzik, vezeték nincs.

- Hangosbemondás hiány.

De ami késik, nem múlik.

 

A továbbiakban...

 

A pálya természetesen épül tovább, az irányt nem áruljuk el, majd az új szakaszokról folyamatosan kerülnek képek a galériába.

 

Köszönet

Köszönet illeti Márk barátomat [mark015], az építő kritikákért, az objektumokért, a jelzőkért...mindenért;

Taminak, aki sokszor miattunk nem tudott géphez jutniNevetés

Az objektumok gyártóinak, és PTRmarcinak a pályaépítő leírásért!

Köszönet mindenkinek!

 

 

Mindenkinek sok kilómétert és eseménymentes szolgálatokat kívánunk!

 

Lettista&Bzmot 231

 

 

Asztali nézet